Sziasztok, az a helyzet, hogy nem keresek kifogsát, mert egészen egyszerűen iszonyat lusta vagyok. ki kell keresni a képeket, meg lekicsinyíteni, meg írni hozzá meg ilyesmi. És várom a megfelelő pillanatot, de nem jön, úgyhogy most megerőltetem magam és belevágok ismét. Na nem mintha sok időm lenne, mert akár úgy is mondhatnám, hogy baromi sok dolgom van, de iylenkor este már úgysem tudok mást csinálni a gumicukorpuszításon kívül. (már szétcsípte a számat egyébként)

öm...tudom, nem telt el annyir asok idő, mégsem próbálkozom a sorrenddel, inkbáb megosztom veletek ami eszembe jut, meg amiylen képeket találok.

Zsófi volt itt egyik hétvégén, ittunk koktélt, meg beszéltünk magyarul mindenki előtt, mert az jó.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(igen, magunkat fényképeztük, és kicsit sem volt ciki)

Aztán egy hétvégén, amit már régóta terveztem ellátogattam Carmenhez Günzburgba. De voltunk Krumbachban is a régi sulinál, tök jó volt, aki tudja miről beszélek. Alig emlékeztem rá, csak egykét fényképről derengett. Carmen a barátjávla lakik, aki tök jó fej. Wii játékoztunk náluk, tenisz meg bowling, egészen ügyes voltam benne, cska kicsit hülyének éreztam magam, hogy ott hajigálok valamit és közben egy bazinagy képernyőt bámulok. Van kép róla, de még nincs nekem (úgyis el fogom felejteni, úgyhogy tessék megpróbálni elképzelni) Aztán meg játszottunk olyat is, hogy meg kellett keresni valami kis dobozt valami lehetetlen helyen, és mi megkerestük. Sajnos elfelejtettem a játák nvevét, geovalami...na mindegy, az a lényeg, hogy Carmen barátja nagyon menő, szóval iphone-ja van, és azzal lehet ilyet játszani, hogy a navi-rendszer elvezet a dologhoz, és meg kell keresni, és meg kell tlaálni, és akkor fel kell írni a neved, és ki kell venni valamit a dobozból, és bele kell rakni valamit. A világon mindenhol el vannak rejtve ilyen izék, ő már belgrádban is talált. És közben lehet segítségeket kérni, hogy kicsi tkönnyebben megtaláld. Az elsőt, amit kerestünk, sehol sem leltük, de a másodikat igen, íme.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szombaton mentem, vasárnap meg haza is jöttem, mert nem akartam hiányozni a hétfői órákról (okooos). Vasárnap elmentünk kocsival Ulmba, bár már voltam, de azér tjó volt körülnézni. Csináltunk fényképet a steiffmacis kirakat előtt. Meg láttam egy szép, kedves ablakot, aztán meg jól lefényképeztem.

 

Azzzzztán...mi volt még. Volt még hétvége, focimeccses hétvége Stuttgartben. El kell hogy mondjam, igazán menőnek éreztem magam, hogy elejétől végéig megnézek egy focimeccset, ráadásul élőben. kicsit féltem, de es hat shcon spass gemacht, sok ember meg a sör, meg ilyesmi....azért nem leszek soha focirajongó. Persze jól indult az egész, mert miattam lekéstük a buszt, ennek örömére megettem egy banánt. utána meg más a 15eurós helyemről mosolygok.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

NA. komolyan mondom nem bírom tovább. álmos vagyok, és vízszintet kívánok. Holnap teszek fel buliiis képeket, merthát az is volt ám, nem is rossz. És még hozzáveszem majd a most hétvégét, amit nem máshol, mint AUGSBURGBAN töltöttem. ahjjjjj..... a szívem csücske Sopron után, na majd holnap beszámolok.

küldjetek légyszi levelet, mindig üres a postaládám!!!!és látogassatok meg, mert csak akkor vagyok hajlandó rendet rakni, ha vendég jön!!!!(ez persze nem igaz)

puszik.

 

 

Szerző: csiguuu  2009.12.01. 22:57 1 komment

Halihó,

kicsit lemaradtam, két hétvégével vagyok adós. Előző hétvégén spontán elkirándultunk Heilbronnba, ami egy nagyobb város a környéken. Hajókázni akartunk volna, de cska október végéig lehetett. Mindegy azért elmentünk, sétálgattunk, vásároltunk, kiállítást is néztünk, múzeumban is voltam, sőőőőt még egy templomba is bementünk. (Nem szeretek templomokat fényképezni hátizsákos-túristásmód, kicsit mindegyik hasonlít egymásra meg egy másikra, mindegy)

Törökök nem jöttek, vagyis annyira nem is szóltunk nekik, hogy jöjjenek....de végülis bonyolult votl, mert első körben úgy volt, hogy csak hárman megyünk Tynaval és Sashaval ( a két cseh csaj), de aztán rájöttünk  hogy milyen jó dolog olcsón utazni, ezért bekérdeztük még az ukránokat.

Wetterrel szerencsénk volt, esőt mondott, de aztán még napot is láttunk...úgyhogy szupi, kis lájtos városnézés. Tesséklássék íme a a technika csodája..

1. a kiscsapat jobbról: ukránok, csehek, megén

2. Ukrán topmodelljeink (csak mert iszonyat sokáig tudnak fotózkodni  minden egyes kavicsnál, pózolnak meg minden, nagyon vicces :) komolyan, még a falevelekkel is szexin lefényképezkednek)

3. Tynával majomkodunk a múzeumban

4. Kiállítás: Die zwei Weltseiten

Meg még van eg ykép ahol egy óóóóriási körtét eszek, csak még nem kaptam meg, de majd pótolom!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Még jelentlezem  nemsokára a mostani hétvégéről, Günzburgban meg Krumbachban voltam Carmennél, akinél votlam 16 évesen Austausch kiránduláson a berzsenyivel.

Ma lesz Sportler-party, most megyünk bevásárolni alkohotl meg pizzához valót, mert az les za vacsi! :)Szurkoljatok....:):):)

egyébkén:SENKI nem ismeri a bundás kenyeret, őrület!!!! én meg kétpofára tömöm, tuti híztam....na majd bis später, írjaotk légyszi!!

Ja és aki spontán  meglátogatna, jól meglepne:) itt egy kis segítség: Neissestr. 20 Znr.:1104 Schwäbisch Gmünd

tschüssie

Szerző: csiguuu  2009.11.16. 16:11 1 komment

Mielőtt azt hinnétek, hogy ennyire hamar alábbhagyott a lelkesedésem, bebízonyítom, hogy denemáám.

Kezdem ott hogy ezelőtti hétvégén vasárnap elmentünk a macimúzeumbaaa!!! nem is múzeum, inkább kiállítás arról, hogyan készültek/készülnek a kézzel készített, nagyon híres Steiff-mackók és egy állatfajták. Aki látta a Science of sleep című filmet, annak belőle ismerős lesz egy szép kis fehér elefánt, az volt ugyanis a legeslegelső kézzel készített plüssállat, ami Steiff néni készített. mindegyis. Szóval mókás volt, Melanie-nak van kocsija ójeee....1 óra alatt ott is voltunk ...Sindy, Melanie, Kadda, és Andre. (ő a fiú, akit Sindy kinézett magának, juj lehet izgulni meg szurkolni :) 7 euro volt a jegy, demegérte mert nem annyi volt, hogy nesztek itt vannak a mackók, hanem ilyen zenés, meg mindenféle, nem tudom elmondani, de olyan mit allen Sinne. Tessék Adri, fogadd ezt a búvárzsiráfot szeretettel, tőlem, neked!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Najó, csak hogy tudjátok ki Andre, egy előnyös képet róla is beteszek. Ő amúgy "HÖK"-ös, ebből kifolyólag.....szóval ismerjük a tulajdonságokat :) de jófej és vicces is. Itt Sindy táskájával pózol.

 

 

 

 

 

 

 

 

Also ez volt az előző hétvége, aztán hétköznap órákat nézegetek, még mindig nincs teljesen véglege sórarendem, elég finnyás vagyok (meg lusta is)

Kedden volt Karaoke-buli a suliban, hát izé. Nem voltam odavissza tőle, de legalább történt valami. egy pici teremben voltunk és két pozitív oldala volt a dolognak. az egyik, hogy 10-ig egy euro volt a sör, a másik, hogy 10 után 1 euro 50 cent. Najó, volt egy harmadik is, ahogy az emberek kinéztek a sok olcsó sör után:) Én nem dalolásztam, ambátor Raia ukrán erasmustestvérem vette a bátorságot sör nélkül és és soloban kiállt a nagyközönség elé. öhhhhhhm.nem nevettem ki. megmosolyogtam. nem ér röhögni. B-J: Ozan, Alev, Raia (a dalospacsirta), Liliia, és Mercan (ő nagyon aranyos)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

NA aztán most hétvége. Terveztük, hogy utazunk Stuttgartba, közösen, együtt, szeretetben és békében, mer túgy olcsóbb. DE. nemolyan egyszerű az kéremszépen. Türelmes vagyok becsszó, de nem bírtam már sokáig. Összeültünk, hogy megbezséljük, hogy legyen, dehát Liliia könyvtárazni akart (no comment), a két bécsi csaj shoppingolni meg Eiszeit kiállításra menni, én meg feldobtam az állatkert ötletet. Két Tyna és Sasha ( a két jófej cseh) mondták h nagyonjó, igenám, de ott volt még két török, akik nem tudnak németül, velem meg angolul nem igen lehet társalogni. éshát nekik mindegy, nekik minden édes mindegy, de egyedül (azaz ketten) nem mernek egy tappotat sem mert nem tudnak németül és a néemtek nem tudnak angolul (!!!!!!)már kissé feszült voltam. Dehát mert az én szívem hatalmas, mondom ám, annyi baj legyen menjünk együtt, szereteben, békében. huh. szóval a végeredmény: 2cseh+2török+én mentünk állatkertbe, többiek ideoda, aztán megbezséltük, hogy 4kor a kastélynál. DE. Előtte el kellett kísérni egy törököt a bankba, aztán a másik éhes, aztán jaj pisilni kell, jaj 10 perccel később a másiknak. Mindenhol mindenki megvárt mindenkit. Merthát szeretet és béke....Mindegy nem hisztizek, de fárasztó volt mindenkinek a kis igényeihez alkalmazkodni(pl mindenhol 3 fénykét csak róla, aztán kettőnkről, aztán hármunkról....ja!!az elefánt ott sincs a háttérben??neeembaj!), szerintem még nem nagyon voltak sehol csoporttal. Najó, igazából tökjó volt....6 euro, botanikus kert meg állatkert egyben, csudiklassz időnk volt, mosolygás, boldogság.

Nem látszik, nagyon sajnálom, de pedig igazán SZEMEZTÜNK!!....két baj volt, egyik, hogy nem göndör hajú, másik meg az a fránya üveg..

 

 

 

 

 

 

Adriiiiiiiii nézd ott a Zsirid!!!

 

 

 

 

 

 

 

 

Kék békák(?????)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

NA aztán állatkert után kicsit vásároltunk, összesen egy könyvet vettem,semmi mást. Aztán többiek hazamentek vonattal, én meg meglátogattam Szabó Zsófit, tófkosok talán tudják, aki most stuttgartban lakik, önkéntes egy aktív játszótéren. Nagyon tuti ahol lakik, mutatom a képet, amikor felébredtem mit láttam az ágyból.

Ez egy ló, aki beszaglászott, és répát kapott reggelire.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aztán jöttek még egyéb állatfajták, a legbájosabb ő volt, nevezetesen Zorro.

 

 

 

 

 

Aztán úgy volt, hogy este elmegyünk bulizni, de aztán bekajáltunk, mert Zsófi főzött carbonarat, aztán nem lett belőle smemi, mert nagyondrága lett volna. Én ittam fél pohár bort (mert a sörömet behúzta a lakótársa), Zósfi meg amaradékot. Nem voltam túl jól, meg úgy azóta sem igazán, szombaton nem ettem semmit (!) ilyen még nem volt, rosszul voltam, nem kívántam semmit. Aztán vasárnap is maradt a rosszullét, és még hétfőn sem volt tökéletes, ma kedden már elmegy. (persze mert érzem én, hogy szerdára a szemeszternyitóbulira meg kell gyógyulnom) Igazából fogalmam sincs, valami rosszat ettem biztos, az egyik cseh csaj is rosszul volt, és amit csak ketten ettünk az milka fehércsoki volt. ő négy kockát...én meghát... a maradékot.szóval lehet ezért tartott nálam tovább, amúgy akciós volt 59 cent. na mindegy.

Ma már volt 8tól egy órám (borzalom ilyen korán kelni, sötét van meg minden) de nem fogok bejárni, mert nem nekemvaló. Most bemegyek a vásorba kell vennem mappát meg egykét eztazt, aztán még este lesz egy órám 8ig, utána meg szintülés a koliban. Holnap meg váááá a nagynagynagy emlegetett buli. hát kiváncsi leszek. Sind ymegkért, hogy legyen egy órát vele a ruhatárban (gondotlam megéri az 5 euros getränkgutschein), de aztán mégsem kell, viszont mi eramusosok ingyér mehetünk legalább be...

Most hévégén lehet megyek meglátogatni Günzburgba Carment.

Egyébként már nézegettem a hazautamat, stuttgart-sopron 22500 ft hin und zurück, úgy néz ki dec 18-19én mennék, és jan 7én jönnék vissza.

Örülnék ha írnátok akár kommentet akár üzit, ki hogy tervezi a szilvesztert? Meg mi van a suliban? A sotyános órám itt stoyán nélkül is halál uncsi. jaj ez tök vicces, első órára beültem, aztán zh-t írtunk:):):)midnenki körömölt én meg ültem. persze a két ukrán csaj tudják h zh lesz és elolvastak minden, dehát nekem a művek címe sem volt ismerős. de nembaj, járhatok az órára. jupí, goethezeit, 10 odlalat elemzést kell írno valamilyen történetről. alig várom!

Ennyi voltam, jelentkezzetek!

 

Szerző: csiguuu  2009.11.03. 11:49 5 komment

Helótok

onnan kezdem hogy hétfő este stockparty.nem volt egy nagy szám, de jó sokat ittam,meg megismertem kedveseket. Ami immáron teljesen világossá vált előttem, hogy kedves szomszédom és társasága (akik jofejek és viccesek is, csak csúnya svábul beszélnek) akkora egy füves banda hogy csak na. :) Ralphi sütött sütit csokimázzal 10 percenként meg rágyújtottak. Én meg kicsit jól összekevertem a magyar bort a német sörrel, dehát annyi baj legyen, legalább viccesen eltársalogtam mindenkivel. Szőkehajú Carmen kedves lány, de nem egy nagy sörös, amint azt a mellékelt ábra mutatja.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Találtam magamnak egy kedvencet, Sindy-t. Ő egy igazán nagyon kedves és bűbájos és sörös meg bulis, minden ami kell. Ő lett a kedvencem, és ismeri Augsburgot is, szóval sok pirospontja van nálam. Jól kibeszéljük akik idegesítenek minket meg ilyenek. És kedden azaz tegnap is együtt kocsmatúráztunk meg utána buli, szóval eddig ő a kiválasztottam. Tesséklássék.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szóval ez volt a szintbuli, volt becsiccs meg éneklés sötöbö. Másnap viszont enyhe borparfümmel beültem megírni a ZH-t. Hát értettem az összes kérdést (mind a négyet), meg írtam is mindenhova, de persze nem annyit mint a többiek. Majdmeglássuk, de annyira nem fontos, jegy úgysem kell belőle.

Még szundítottam egyet délután,  hogy erős gyűjtsek az esi kocsmatúrához, ami elvileg az első éveseknek van (persze sokkal többen voltunk). Nem hiszitek el, de az első állomás a RATHAUS volt, ahol az új és kedves bürgermeister meghívott mindenkit egy pohár pezsgőre!!!!!! (nem ittam meg mert piros volt és rossz ízű) Itt a kép, a kvésbé vizuális típusoknak:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szóval köbö 100an vagy nemtudomhányan benyomultunk a városházába, jól megittuk ami járt, aztán távoztunk. (közben mondott egy kis kampányszöveget a meister)

Aztán kezdőtött a túra, általában midnen állomáson kaptunk egy ingyér schnapsot (vagy úgy, ha valamit rendeltünk, hozzá járt grátisz) Íme az első állomás, ahol még az erasmusosokkal voltam, nazdravij csehül egs.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Koccintottunk egyetkettőt aztán gyorsan kellett benyelni, mert futás volt tovább a következő helyre, de oda már Sindyékkel mentem, mert ő szimpatikusabba személyiségemnek az erasmusosoknál. De aztán tudtam, hogy a végén úgyis midnenki összegyűlik egy helyre, egy táncos helyre, úgyhogy úgyis találkozok még velük.

Szóval mentünk tovább, ittunk tovább...

Nem teszek fel mindegyikről képet, de a vége tökjó volt, a bulihelyen, volt táncolás is meg tömegnyomor, minden ami kell.

Naszóval itt Andre (ő volt a csoportunk vezetője a túrán, nagyonjófej, és mikor hazaértünk akoliba 3kor még főztünk tésztát, és ez rendes volt tőle, mer tigazán csak én voltam éhes, de neki volt nagy edénye). aztán (ja, balról jobbra haladok de gondolom éles elmével mindenki rájött) szóval aztán die zwei aus Wien, Verena és Katharina, aztán egy török lány aki szintén kedves, csak nem nagyon tud németül, én meg törökül nem, emiatt a nevét sem annyira jegyeztem meg Nadzsin vagy valami ilyesmi. A török fiú Ozan meg fényképez, őt nem látjátok, de majd teszek még fel mindenkiről képet. Meg még lesz soksok kép, csak el kell kérnem a többiektől.Na, kép.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

JAJ. a legfontosabb!!!!!!!(vagyis ez is fontos) Tegnap megkaptam a bicajomat!!!!!!!!!!!!! egy csodaszép bicajt, pont amilyet szerettem volna magamnak, kicsit szebb Noémi bicajánál is aminek a csomagtartóján utazhattam minden nap a Szigetre. Kép még NINCS, de holnap tutituti cisnálok, mert nagyon szép, látnotok kell. És tök menő leszek, azzal fogom nyomni, csak fel a dombon nem tudom hogy fogom bírni, mert elég magasan lakunk.

Ja meg vettem szép új lépőt, de majd azt is a bicajjal együtt, hogy ne legyen olyan sok kép,mert nagyon macerás ám mindig lekicsinyteni meg felöltögetni.

Na most megyek, megyünk megint Árnyékszínházba, most Don Carlos-t nézzük, szóval rendszeres kulturális életet élek. Hö.

Ja és Adri, köszi nagyon az smst, bár nem kaptam meg (szerintem elévült/elnapult vag ymittudomén de tudod 24 óra után nem kapom meg) de megígérem, ha hazamegyek csinálunk egy amőbadélutánt cska mi ketten és annyiszor verlek meg, ahányszor akarod :):):)muhahaha.Egyébként lesz egy kérvényem irányodba, de ezt majd direktbe,csak hogy készülj fel lelkileg.

Ja ÉS. MIKOR jöttök látogatni???Nóri már elég biztosnak látszok, aki elsőnek érkezik kap egy gratis sört vagy haribot, amit akar :) Najo, ako másodiknak az is.....

ganzganz liebe grüsse an euch alle, és írjatok nekem, mert annak mindig úgy örülök.

Szerző: csiguuu  2009.10.21. 18:12 3 komment

Hello

nagyon jó dolog ez az internet, de mióta bekötötték, nem keltem fel a székről és már pisilnem kell.

szóval, nem nagyon pörögnek az események, de azért elvagyok. Összeállítottam az órarendemet, elég sűrű, nem azért mert sok órűm van, hanem hüly eidőpontok, és minden nap be kell mennem. pénteken meg gyakorlat. shit. Még igazából nem kezdődtek el az órák, de kedden-szerdán már volt egy tömbösített kurzusom, Kleine Spiele, tök jó volt, de tényleg, jó kis izomláz utána meg minden. Mindkét nap reggel 8-tól 1-ig futkároztunk meg ilyesmi, de hasznos a szakdogámhoz. Vettem könyvet is meg minden, kedden írunk ZH-t belőle.

Volt kis ismerkedőest, közös kajálás, olyan lálálá....elmegy, de semmi megrázó.

Aztán szombaton Stuttgarti városnézés, fizették az utat, az nemrossz. Az viszont rossz, hogy piszok hideg volt meg eső, úgyhogy kb végigszaladtuk a sétálóutca környékén a látnivalókat (amiket már anyuékkal is) aztán ment midnenki shoppingolni. :) vettem szép sálat, pulcsikat, meg német receptkönyvet. Majd főzök nektek otthon finomat nyamnyam!

6 körül hazaértünk és elmentem Jennyvel (aki pesten volt ovisgyakon) moziba, megnéztük a Wüstenblume-t...érdekes téma, de mint film nem ájultam el, a zenéje viszont tetszetős. kicsit lálálá-film. mindegy. viszont van egy mozi, Brazikino ami ilyen müvészmozi-féle, és oda fogok járni. iszonyat drága, 8 euro egy mozijegy. viszont bevittük a sört. Utána még két másik csajjal beültünk a Max und Moritz nevű kocsmába (Stoyánné meghívna egy hellesre hahaha) és ilyen váderossz banános búzasort itattak velem, na olyat soha többet köszönöm szépen...nemhogy két és fél euroért.

Szóval effélék vannak, eszegetek, tornázgatok a koliban. Néha tv-t is nézek, kösz Noémi a pendriveTV-t, kábelt persze nem hoztam, de apa megoldotta drótokkal. Kolisok jó fejek, beszélgetnek velem meg minden. Holnap lesz szintbulink (kiváncsi leszek akeddi ZH-mra....) Aztán kedden este meg kocsmatúra az összes eslősnek, meg bárkinek aki jönni akar a suli szervezésében. (....végre valami....)

Na most nem annyira jut eszembe semmi, egy képet azért beteszek. Egyik cseh csajszi mankózik mert rosszul esett röpizés közben. szegénykém. egyébkét a csehek aranyosak, fogjuk rá h a bécsiek is. na majd kialakulnak a dolgok, de komolyabb szimpátiát még mindig nem érzek senki iránt, ezért sokszor antiszocozok és inkább egyedül kolbászolok, mert idegesit, h párban van mindenki, és tudnak idegenül egymással beszélgetni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

na ennyi, majd még folyt köv, ha lesz valami mesélnivaló.

puszik

Szerző: csiguuu  2009.10.18. 22:07 3 komment

Kedves Érdeklődők,

 

Először is örül a pici szívem, hogy életjelet adhatok magamról a szeretteimnek odahaza, mert őszintén szólva nehéz volt az élet, internet nélkül. (eltekintve a 10 perces mobilnetes látogatásoktól) de most, időm mint a tenger, és írok Nektek és remélem mihamarabb meg is kapjátok.

Ja, nem vagyok túl érthető….most akkor van netem vagy nincs? Nem tudom eldönteni milyen időben írjak, az a helyzet, hogy most nincs netem, de megírom előre a történteket, hogy frissek legyenek az élmények. SZÓVAL vasárnap, net nélkül, wordbe pötyög.

Apa anya meg a nagylányuk autóba szállt egy telepakolt autóval és Andrea nevezetű segítségükkel (dzsípíessz, aki azért néha belezavarodik a dolgába) a messzi Schwäbisch Gmünd irányába. Egypisis megállóval 8 óra alatt el is érték céljukat, ahol hatttalmas baustelle fogadta őket. Túrnak fúrnak mindenütt, de sikerült megtalálni a kolit, csakmert magas és van az oldalán piros csík. (ez asszem így nagyon hosszú lesz, gyorsítok picit…)

 

Hát megkaptam a szobakulcsot, és első benyomás: ott a nevem a postaládán! Tök jól esett…második benyomás: (felértem a szobához): köcsög legyek! Bazi sok légy van és utálom őket, mert zümmögnek. Inkább azért utálom őket, mert nem tudom, hogy jönnek be a csukott ablakon. Fáradt legyen, mert megmozdulni sem annyira akarnak, úgy kell kikísérni őket. Remélem, ha hidegebb lesz már nem repülnek fel a 11dik emeletre…

Köbö akkora mint augsburgi lakosztály, ámbátor korántsem olyan szép. Nekem legalábbis. Padlószőnyeg van, úgyhogy el kell felejtenem a porcicák tenyésztésétL Hosszú asztalom van. Jöhettek kettesével látogatóba, simán elfér két ember a földön…jó emberből talán 3 is, ha nem utálják egymást. (a jó emberek nem utálnak senkit)

A fürdőm közös egy csajjal (Melanie), aki még soha nem láttam, de tettem neki egy levélkét, hogy onnan majd észrevegyem mikor érzekett meg. Ilyen cseles lány vagyok….amúgy olyan a fürdő, hogy mindkét oldalról lehet ki-be zárni, szóval szándékosan vagy véletlenül…..kizárhatjuk a másikat a fürdőből…hahaha.

Elég kopár a szoba, a fal nincs leglettelve, csak beton meg mész. Érdekes, de hát mindegy, elkezdtem beotthonosítani, soksok képpel Rólatok. Egy madzagra vagytok felgémkapcsozva. Meg kattog az órám és párolog a kedvenc illóólajam. Ágytakaró, könyvek, minden ami kell. Fénykép!

 

Érkezésünkkor nem volt igazán  nyári sem tavaszi sem éppen szép őszi idő, leginkább csúnya őszi idő volt, amikor is esik az eső és nincs melege az embernek. Így hát nagy bánatunkra muszáj volt VÁSÁRLÁSSAL kezdeni a programot…vettem tuti webcam-et úgyhogy szabad társalogni majd vele, örömmel fogadom a magyar szavakat. Meg aztánfényképezőt is vettem a létező leggagyibbat, hogy pici legyen és kattingathassak, és ne kelljen 8 akkut cipelni mindenfelé, ráadásul lemerülve. Ugyebár.

 

Pénteki nap Stuttgart volt a progi, hát korán kelni nem tud a családom, ez tény, de nem baj. Délután fél 5kor lett volna a baden württembert stipendium találka, ahova odamentünk, de aztán benéztem és köszöntem szépen eljöttünk. Lehet gyáva nyúl vagyok, de nem tetszett, úgyhogy inkább városnéztünk. Mert ezen a napon jó időnk volt és bokafájásig sétáltunk a városban. Fagyiztunk is. Fénykép.

 

Szombat ismét eső, tehát vásárlás (schade), de azért körülnéztünk a gmündi belvárosban. Csudiszép ám, kicsit Sopronos, de nem úgy mint Augsburg, hanem tényleg. MERT itt sem láttm semmi szórakozási lehetőséget, ellenben macskakő a talpalatt mindenütt. Minden második üzlet gyógyszertár, vagy optika. Nem úgy van mint A-ban, hogy egy villamosvonalon megtalálsz minden jó üzletet….1 nincs villamos, 2 a busz nem visz be az üzletek elé. Mindegy a vásárlást megoldom, de tuti sokszor el fogok tévedni, mert kicsit ugyanannyira szép az összes ház. Van egykét kicsit még szebb. Meg van szobor, mint tájékozódási pont. Meg szökőkút is, de az becsapós, mert van két ugyanolyan.

 

Na und am So hazamentek anyuék könnyes búcsú után, és nekiláttam berendezkedni úgy igazából. Mindenem van, sör, ásványvíz, édesség, könyv, film. Társaság annyira nincs, de még nem is kell. Konyhában beszélgettem már sokkal, de még kicsit antiszoc vagyok, hiányzik a másik antiszoc mellőlem. De majd vegyülök, csak még hagyjanak kicsit.

Könyha amúgy tökjó, mindenféle sütésfőzéshez szükséges eszköz megtalálható! Úgyhogy boldogság, ha unalom van, sütök főzök! Viszont egyből meg kell enni, mert a hűtőm az elképesztően kicsit. Egy kis fiók igazából. Nem is mesélek róla, mert csak felidegesítem magam.

 

Ma néztem egy filmet, de nem élveztem annyira, mert rájöttem hogy már láttam (16 utca) de azért jó volt. Megettem egy táblával a kedvenc csokimból. Tudom Noémi, hogy összefolyik a nyál a szádban, hát még ha elmondom, hogy Rote Grütze is van!!!

Voltam kicsit sétálni, hogy felfedezzek valami kis futóútvonalat, igazából tök jók vannak. Kilátás az ablakomból, fénykép!!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bicajt amúgy hétfőn vagy kedden kapok, de sztem még azzal is vááádemessze leszek a várostól meg úgy akármitől.

 

Holnap bekopog hozzám valami Tutorin, hogy segítsen bankszámlát nyitni, meg netet csináltatni sötöbö. Asziszik nem megy egyedül.na mindegy. Igazából még rajtam kívül egy Erasmusos sincs itt, 14-én jönnek, mint ahogy a németek többsége is. Amúgy 11 Erasmusos lesz összesen, abból mindenki csaj, egy török fiú lesz. Mindegyik kolis lesz.

 

Na látjátok milyen nagy a lelkesedés még így az elején? Úgyse lesz ez mindig így, korábbi példából okulva, de amíg én lelkes vagyok, remélem ti isJ Várom a vicces és kevésbé vicces kommenteket, aztán majd pörögnek az emailek, nem csak közösek,hanem személyesek is!

 

A magyar kártyám egyébként nem él, mert csak egy telóm van, úgyhogy aki először meglátogat, hozza ki nekem légyszi a másikat, mert biztos egy csomóan hívnak meg egy csomó smst kapok!!!hahaha.

 

Borpatikázzatok, Dunapartozzatok, Kolibulizzatok, PubFiction-ezzetek helyettem is sokatsokat, sörben próbálom tartani a mennyiséget :)

 

 

csigu

Szerző: csiguuu  2009.10.18. 21:44 Szólj hozzá!

Csak hogy mégis....úgy röviden.

Augsburgban töltött felejthetetlen félévem (csiguaugsburgban.blog.hu) felejthetetlen félévet töltöttem ismét Budapesten, ahol élvezhettem drága barátaim és csoporttársaim társaságát. Ezúton köszi a dunaparti sörözéseket, borpatikákat, kolibulikat, salsa-órákat...

És természetesen a soponi hétvégék... amikért odaadnám a fél kezemet! (mert egy kézzel is tudok sörözni) Szóval imádott városomban töltött minden pillanatért is örök hála azoknak, akiket felhívhatok későn is, hogy pubban buli lesz, akikkel ehetek egy kalóriadús sütit a dömötöriben.

Nem mintha elegem lett volna a sok jóból otthon... de megintcsak elkezdett motoszkálni bennem a mehetnék, úgyhogy útra keltem ismét Németország irányába. Ezúttal kicsit tovább jutottam, Baden Württembert tartományának sopronnyi lakosú kisvárosába, Schwäbisch Gmündbe. Mivel a város szórakozási lehetőségekben nem igazán bővelkedik, a cél a szakmai tapasztalatszerzés, nyelvtanulás, gyakorlat, ilyesmik. Persze azért.....tudjátok.

 

puszik

Szerző: csiguuu  2009.10.18. 21:18 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása