Helótok

onnan kezdem hogy hétfő este stockparty.nem volt egy nagy szám, de jó sokat ittam,meg megismertem kedveseket. Ami immáron teljesen világossá vált előttem, hogy kedves szomszédom és társasága (akik jofejek és viccesek is, csak csúnya svábul beszélnek) akkora egy füves banda hogy csak na. :) Ralphi sütött sütit csokimázzal 10 percenként meg rágyújtottak. Én meg kicsit jól összekevertem a magyar bort a német sörrel, dehát annyi baj legyen, legalább viccesen eltársalogtam mindenkivel. Szőkehajú Carmen kedves lány, de nem egy nagy sörös, amint azt a mellékelt ábra mutatja.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Találtam magamnak egy kedvencet, Sindy-t. Ő egy igazán nagyon kedves és bűbájos és sörös meg bulis, minden ami kell. Ő lett a kedvencem, és ismeri Augsburgot is, szóval sok pirospontja van nálam. Jól kibeszéljük akik idegesítenek minket meg ilyenek. És kedden azaz tegnap is együtt kocsmatúráztunk meg utána buli, szóval eddig ő a kiválasztottam. Tesséklássék.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szóval ez volt a szintbuli, volt becsiccs meg éneklés sötöbö. Másnap viszont enyhe borparfümmel beültem megírni a ZH-t. Hát értettem az összes kérdést (mind a négyet), meg írtam is mindenhova, de persze nem annyit mint a többiek. Majdmeglássuk, de annyira nem fontos, jegy úgysem kell belőle.

Még szundítottam egyet délután,  hogy erős gyűjtsek az esi kocsmatúrához, ami elvileg az első éveseknek van (persze sokkal többen voltunk). Nem hiszitek el, de az első állomás a RATHAUS volt, ahol az új és kedves bürgermeister meghívott mindenkit egy pohár pezsgőre!!!!!! (nem ittam meg mert piros volt és rossz ízű) Itt a kép, a kvésbé vizuális típusoknak:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szóval köbö 100an vagy nemtudomhányan benyomultunk a városházába, jól megittuk ami járt, aztán távoztunk. (közben mondott egy kis kampányszöveget a meister)

Aztán kezdőtött a túra, általában midnen állomáson kaptunk egy ingyér schnapsot (vagy úgy, ha valamit rendeltünk, hozzá járt grátisz) Íme az első állomás, ahol még az erasmusosokkal voltam, nazdravij csehül egs.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Koccintottunk egyetkettőt aztán gyorsan kellett benyelni, mert futás volt tovább a következő helyre, de oda már Sindyékkel mentem, mert ő szimpatikusabba személyiségemnek az erasmusosoknál. De aztán tudtam, hogy a végén úgyis midnenki összegyűlik egy helyre, egy táncos helyre, úgyhogy úgyis találkozok még velük.

Szóval mentünk tovább, ittunk tovább...

Nem teszek fel mindegyikről képet, de a vége tökjó volt, a bulihelyen, volt táncolás is meg tömegnyomor, minden ami kell.

Naszóval itt Andre (ő volt a csoportunk vezetője a túrán, nagyonjófej, és mikor hazaértünk akoliba 3kor még főztünk tésztát, és ez rendes volt tőle, mer tigazán csak én voltam éhes, de neki volt nagy edénye). aztán (ja, balról jobbra haladok de gondolom éles elmével mindenki rájött) szóval aztán die zwei aus Wien, Verena és Katharina, aztán egy török lány aki szintén kedves, csak nem nagyon tud németül, én meg törökül nem, emiatt a nevét sem annyira jegyeztem meg Nadzsin vagy valami ilyesmi. A török fiú Ozan meg fényképez, őt nem látjátok, de majd teszek még fel mindenkiről képet. Meg még lesz soksok kép, csak el kell kérnem a többiektől.Na, kép.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

JAJ. a legfontosabb!!!!!!!(vagyis ez is fontos) Tegnap megkaptam a bicajomat!!!!!!!!!!!!! egy csodaszép bicajt, pont amilyet szerettem volna magamnak, kicsit szebb Noémi bicajánál is aminek a csomagtartóján utazhattam minden nap a Szigetre. Kép még NINCS, de holnap tutituti cisnálok, mert nagyon szép, látnotok kell. És tök menő leszek, azzal fogom nyomni, csak fel a dombon nem tudom hogy fogom bírni, mert elég magasan lakunk.

Ja meg vettem szép új lépőt, de majd azt is a bicajjal együtt, hogy ne legyen olyan sok kép,mert nagyon macerás ám mindig lekicsinyteni meg felöltögetni.

Na most megyek, megyünk megint Árnyékszínházba, most Don Carlos-t nézzük, szóval rendszeres kulturális életet élek. Hö.

Ja és Adri, köszi nagyon az smst, bár nem kaptam meg (szerintem elévült/elnapult vag ymittudomén de tudod 24 óra után nem kapom meg) de megígérem, ha hazamegyek csinálunk egy amőbadélutánt cska mi ketten és annyiszor verlek meg, ahányszor akarod :):):)muhahaha.Egyébként lesz egy kérvényem irányodba, de ezt majd direktbe,csak hogy készülj fel lelkileg.

Ja ÉS. MIKOR jöttök látogatni???Nóri már elég biztosnak látszok, aki elsőnek érkezik kap egy gratis sört vagy haribot, amit akar :) Najo, ako másodiknak az is.....

ganzganz liebe grüsse an euch alle, és írjatok nekem, mert annak mindig úgy örülök.

Szerző: csiguuu  2009.10.21. 18:12 3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csigugmuendben.blog.hu/api/trackback/id/tr801465920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

viraginlinz 2009.10.21. 18:35:27

Kedves Csiguszbigusz!
Hát én egyáltalán nem féltettelek, tudtam én, hogy nem leszel te ott "antiszoc" :), csak tessék jó sokat bulizni és sok finom sört inni, na meg készülni szépen a zéhákra!!! :) megy vigyázz azzal a bicajjal és ne vadulj vele :)
Remélem meg tudlak majd látogatni! vigyázz magadra! pusza

bonobong 2009.10.22. 11:08:25

csoki csigahuug!!!!
vazz mavan uccsónapom az építészirodában, ma tipli sopron, vasárnap meg dajcsland öcsisajt, majdcsak ütközünk vhogy! májker is jön, kornél is 15km-re lesz tőlünk ingolstadt-ban.
OFF: len - ööizééé kender-szőkelány jóismerősöd? mer' bemutathatnálmajd;) jóféle:))szép a félszeg mosolya!
na ma ebédre még 1uccsó stampó az alkesz kis csapatunkkal, otthon 1uccsó kis pfc-dubstep aztán jöhet a work-hard-die-young mese...
peace és csak semmi DH a drótszamárral mer az mint tudjuk nemmegymég...

csiguuu 2009.10.22. 12:44:40

Virág! muszáj jönnöd, úgyhogy lapozgasd csak a naptárodat és ötöljhatolj.....:)
Kistesóm, a szőkelány nem kenderlány, de persze barátságos főleg sörikével. Persze nem olyan poéngyár, mint te. MUHAHAHA. :)Amúgy nagyonjó, majd akkor Ingolstadtban vagy nálatok csapunk egy jófajta magyarbulit, addig tankolj pubban, üdv ott mindenkinek, és megihatod az adagomat.
písz
süti beállítások módosítása